Blog

A legfiatalabb iRobot robotporszívó család, a Roomba 800.

2014.11.29 14:18

Az iRobot már a kezdetek óta óriási figyelmet fordít a fejlesztésekre a háztartási robotok terén is.
Innovatív politikájának köszönhetően a Roomba porszívórobotok, szerte a világban, még mindig vezető helyen állnak kategóriájukat tekintve.
A legújabb sorozat, a Roomba 800-as, olyan forradalmi újításokat kapott, ami tovább erősítette pozíciójában, ráadásul az egyik tagja, a 880-as, 2014-ben megkapta a „RedDot Design award” elismerő kitüntetést is.

Mindig azt szoktuk mondani, a különféle Roomba modelleket összevetve egymással, hogy a takarítási minőség és a teljesítmény nem igazán differenciálható közöttük, inkább az eltérő szolgáltatásukban vannak különbségek. Most mégis azt kell mondanunk, hogy a 800-as sorozatnál sikerült olyan fejlesztéseket eszközölni, aminek köszönhetően, többek között, megnövekedhetett a vákuum szívóerő is.

Az AeroForce rendszer:

Az iRobot, a 800-as sorozatnál, szakított az eddigi keferendszerével – ami kezdetektől jellemezte a Roomba robotokat – és kifejlesztette a jelenlegit, ami egymással szembe forgó, két, speciális gumihengeren alapszik.
Ahhoz, hogy jobban megértsük ennek jelentőségét, össze kell vetni a régebbi modellek technológiájával.

Kezdetektől, egészen az 500-as sorozatig:
Kefemodul: Egymással szembe forgó, 1 db sörte kefe + 1 db gumihenger, kiálló lapátokkal.
Vákuumhatás: Nem a kefe hengereken keresztül, hanem egy különálló hosszanti résnél keletkezett.

A 600, 700-as sorozatnál:
Kefemodul: Egymással szembe forgó, 1 db sörte kefe + 1 db gumihenger, kiálló lapátokkal.
Vákuumhatás: A kefe hengereken keresztül történik. ( A különálló hosszanti rést megszüntették)

A 800-sorozatnál:
Kefemodul: Egymással szemben forgó, szorosabban összekapaszkodó, 2 db speciális gumihenger
Vákuumhatás: A 2 db gumihengeren keresztül történik.

Fentiekből, logikusan azt a következtetést vonhatjuk le, hogy ott ahol a levegőnek nagyobb ellenálláson keresztül kell áthaladnia, nagyobb vákuum is képződik.
Ráadásul a 800-as sorozat vákuummotorja - az eddigiekhez képest – kapott egy újfajta hűtőventillátort, ami lényegesen növelte hatékonyságát.
Ehhez párosul még egy nagyobb portartály is.
Az eredmény: 50 % nagyobb szívóhatás a régebbi modellekhez képest.
Ezt nevezték el AeroForce rendszernek

Új Xlife akkumulátor.

A Roomba felszereltségéhez tartozik – az 500-as sorozat óta – egy 3000 mAh NiMH akkumulátor, ami a robot erőforrása.
A jelenlegi 800-as sorozatnak is ez az alapfelszereltsége, legalábbis a leadott teljesítményben nincs változás. Azonban a módosított celláknak köszönhetően, az akkumulátor több feltöltési ciklust bír elviselni mint az elődei, amíg teljesen használhatatlanná nem válik.
Az iRobot azt mondja, hogy ez legalább 50%-al hosszabb élettartamot jelent az akkumulátornak, mint eddig.
Az eddigi sokéves tapasztalatunk szerint a Roomba akkumulátorok kb. 2 évet bírtak, rendeltetésszerű használat esetén.
A mostani Xlife akkumulátoroknak, a fentiek szerint, kb. 3 - 3,5 évet kellene bírniuk. Mivel azonban, csak most a 800-as sorozattal együtt jelent meg, ezért még minimum 2 évet kell várni, hogy ez beigazolódjon.

Összegezzük a 800-as sorozat előnyeit, elődeihez képest:
-    AeroForce technológia.
-    50 %-al nagyobb szívóhatás.
-    A forgó gumihengereken – speciális kialakítása és anyaga miatt – kevésbé maradnak rajta a különféle szennyeződések, így könnyebb karbantartani őket.
-    Halkabb működés
-    Nagyobb és hatékonyabb portartály, az eddigieknél nagyobb felületű HEPA szűrővel.
-    Hosszabb élettartamú Xlife akkumulátor.
-    Egyedi dizájn. A Roomba 880-as a 2014-es „Red Dot Design Award” győztes terméke lett.

Természetesen a 800-as sorozat rendelkezik jelenleg a legnagyobb innovációval, de ez nem azt jelenti, hogy a 600 és 700-as sorozatok közül ne lehetne bátran és jó szívvel válogatni.

A Házirobotok.hu csapata